Történetek / Stories

ENG ⇓

Egyre nehezebb írni. Nem azért, mert nincs miről vagy mert elmúlt volna a lelkesedés. Egyszerűen egyre nehezebb szavakba önteni, milyen itt lenni, milyen minden reggel azzal a tudattal ébredni, hogy ez nem álom. Egyre nehezebb leírni, hogy milyen boldoggá tesz ez az élet, hogy milyen érzés mindezt hamarosan itt hagyni.

Rengeteg érzés kavarog bennem napról napra, hol elvonulnék egy sarokba sírni, hol pedig csak mosolyognék megállás nélkül. Az előző posztom elég szomorúra sikerült, valóban múlt héten utolért a valóság. Múlt héten fogtam fel, hogy ennek hamarosan vége, hogy vár rám a régi életem. Ez nem is igazán pontos megfogalmazás. Hiszen az életem már soha sem lesz a régi, ez Erasmussal rengeteg minden megváltozik az életben. Bár te ugyanaz az ember maradsz, az életed nem. Hirtelen már nem számít az a sok apróság, ami régen számított. Az Erasmusom legfontosabb tanulsága az volt, hogy mennyi mindent csináltam itt, mert tudtam, hogy hamarosan vége lesz, tudtam, hogy nincs időm. Ezt megtanulja az ember, ha rövid időt tölthet el csak valahol. Otthon azt érezzük, hogy van időnk, hogy a dolgok megvárnak, csinálhatjuk holnap vagy jövő héten. Itt ez nem igaz, itt ha megkérdezik, hogy szeretnél-e menni valahova, azt mondod, hogy igen, mert tudod, hogy a lehetőség és az idő nem tér vissza.

Ennek ellenére másfél héttel a vége előtt úgy érzem, semmit sem láttam, mert a másik, amit megtanulsz az Erasmus alatt, hogy mekkora is a világ, hogy mennyi mindent látnod kell, mennyi mindent ki kell próbálnod, és mennyi minden vár még felfedezésre. Órákig tudnám sorolni, hány helyre szeretnék most elutazni, és ezt mind az Erasmus miatt. Nem tudom elképzelni, hogy újra hosszú hónapok teljenek el utazás nélkül.

Nem igazán tudom megfogalmazni, mit adott az Erasmus. Talán mindent. Ez a blog pedig mindezt végig kísérte. A legjobb barátom azt mondta, hogy ki kéne nyomtatnom a blogot egy fajta könyvként magamnak, amit majd fellapozhatok, ha szomorú vagyok vagy ha nosztalgiáznék. A bloggal együtt ti is végig követtétek a kalandjaimat. Láttátok azt a néhány mélypontot, amit átéltem, olvashattátok, hogyan találtam meg a szerelmet a szó minden értelmében, hogyan valósítottam meg az álmaimat, hányszor leptem meg saját magamat is.

Mert átléptem a határaimat, legyőztem saját magamat nem egyszer. Soha nem gondoltam volna, hogy leszek elég bátor fürdeni a Jeges-tengerben, hogy valaha utazom majd egyedül, hogy ennyi új kaját megkóstolok (itt jegyezném meg, hogy már rénszarvast is ettem és fagyit is decemberben), vagy azt, hogy annyi minden után pont itt találom meg azt a valakit, akiben tényleg megbízhatok.

Ritkán mondom azt, hogy büszke vagyok magamra, de két nappal ezelőtt eljött ez a pont. Az elmúlt két hetemet a laptop előtt töltöttem, hol pánikoltam, hol felrobbantam, hol úgy éreztem, hogy feladok mindent, de persze nem tettem, és két nappal ezelőtt befejeztem egy teljes reklámkampányt gyakorlatilag egyedül (némi baráti segítséggel, innen is köszönöm), ami még jól is sikerült szerintem. Soha nem dolgoztam még ennyit egy beadandón, és soha nem éreztem még korábban, hogy én ehhez kevés vagyok, de végül összeszedtem magam és megcsináltam, és végtelenül büszke voltam magamra. Tegnap pedig ismét megtörtént, ismét egy marketingkampánynak köszönhetően. Úgy tűnik ezzel kéne foglalakoznom és akkor többször lennék büszke magamra. 😂 

Mindenestre innen is szeretném megköszönni Dórinak, Vivinek és Tomminak azt a rengeteg biztatást és kitartást, amit kaptam tőlük az elmúlt két hétben. Nélkületek nem sikerült volna sikeresen befejezni két szemesztert. Mert befejeztem őket, megszámlálhatatlan mennyiségű prezentációt tartottam ebben a felévében, még annál is több beadandót írtam, és messze ebben a félévben tanultam a legtöbbet. Igen, sokakkal ellentétben az Erasmus számomra a tanulásról is szólt, és imádtam. Nem mondom, hogy minden percét, mert amikor az ember egyszerre 5 határidővel fut versenyt, akkor sok mindent érez, csak azt nem, hogy szeret tanulni. De ha visszagondolok, mit tanultam és mit tettem le az asztalra ebben a félévben, akkor most először érzem, hogy ezek a dolgok hasznosak lehetnek a karrierem során. Ezért pedig minden perce megérte.

Így a félévek lezárásával az Erasmus lezárásának ideje is közeledik, ahogy láthatjátok is ebben a posztban. Bár még egy hétig itt vagyok, és minden pillanatát ki fogom élvezni, lélekben muszáj készülnöm arra a vasárnap estére, amikor ez véget ér. Ezért szól már ez a poszt is egy kicsit a lezárásról.

Rengeteg különböző történetet olvashattatok az elmúlt hónapok során, én pedig imádtam mindent megosztani, szavakba önteni mindazt, amit átéltem. Így lett a különböző történetekből egy egész tündérmese. De nélkületek nem sikerült volna, hihehetetlenül sok motivációt adott az, hogy várjátok az újabb és újabb posztokat és az, hogy napról-napra láttam a statisztikákat arról, hogy milyen sokan olvassátok a soraimat. Ma pedig az 5000-es kattintást is túllépte a blog, elmondhatatlanul hálás vagyok nektek, remélem élveztétek, ahogy a történetekből egy egész mese lett.

Bár nem ez az utolsó posztom, valószínűleg egyike az utolsónak. De, ahogyan a tegnap esti buli mottója is mondta, ez nem egy viszlát, hanem egy találkozunk később.

_______________________________________________________________________________

It is getting harder and harder to write posts. It is not because I do not have anything to write about or because I am not enthusiastic anymore. It is because it is getting harder to find the right words to describe how being here feels, how waking up every day is and knowing it is not a dream. It is getting hard to tell how much this life makes me happy and write how I feel because of leaving.

I have so many feelings in my heart and my brain. Sometimes I want to go to the corner and cry and sometimes I do not want to stop smiling ever.  My previous post was pretty sad, I guess reality caught me last week. I realized my Erasmus was coming to the end last week. I realized my old life was waiting for me again. Actually it is not the correct word. My life will never be the same again, so many things change in your life with Erasmus. You will be the same person but your life will not be the same anymore. It will not matter all the small things that matter before, you can let things go so much easier. The most important thing I have learnt during my Erasmus was that you do not have enough time. I experienced so many things because I know this would end really soon and I did not have time for doing things later. You will learn it if you have only a limited time somewhere. You can feel at home that you have time, things will wait for you, you can do it tomorrow or on the next week. But not on your Erasmus. If someone asks whether you would like to do something or go somewhere you will say yes because you know this opportunity and this time would not happen again.

And still, one and a half week before I leave I feel I have not seen anything yet. This is the other thing you learn during your Erasmus, that how big the world is, how many things you have to see, how many activities you have to try, how many places you have to discover. I could list how many places I want to travel for hours and cannot imagine anymore to not travel for months.

I cannot really tell what Erasmus gave to me. Maybe everything. This blog followed this whole adventure. My best friend told I should print the whole blog as a book that I could read when I am sad or in a nostalgic mood. You could also follow my adventures with this blog. You could see that few hard days I had, you could read how I found love in every way, how my dreams came true, how many times I surprised even myself.

Because I have crossed my bounds I defeated myself more times. I have never thought before I would be brave enough to swim in the Arctic Ocean or I would travel alone or taste so many new food (I would tell here that I also tasted reindeer and ate ice cream in December) or that after so many bad things I could find someone here I could really trust.

I say I am proud of myself really rare but I said two days ago. I spent my last two weeks sitting at my laptop sometimes I was panicking, than I was angry, than I felt I just gave up everything, but I did not of course and two days ago I finished a whole advertising campaign mostly alone (with some help from my friend, thank you for that) which  is actually pretty good I guess. I have never worked that much on an assignment before and I have never felt before I would not be enough to write a paper but than I succeeded and was really proud of myself. Yesterday I felt the same it was about a marketing campaign again. I guess I have to create marketing campaigns in the future so I would be proud of myself more often. 😁

And I would like to thank to Dóri, Vivi and Tommi from here that encouraged me and listened to my complains for days, you helped a lot. I could have not finished both semesters without you. Because I did finish them after doing uncountable presentations and writing even more assignments and learning so much more in this semester than in the previous ones. Yes, my Erasmus was about studying as well and I really loved it. I am not saying I loved every moment because when you are facing with five deadlines at the same times you would never say that I loved it. But if I think of the lot of new things I learnt and the work I did than I feel for the first time in my university life that I could actually use it in my professional life. Therefore every moment was worth it.

Closing the semesters means closing my Erasmus too as you can already see it in this post. However, I have one more week here and I will enjoy every moment of it I have to start preparing mentally on that Sunday night when this whole dream ends that is why this post is already about closing.

You could read so many different stories in the past few months and I really loved to share these moments with you, writing these words to tell what I experienced. The stories became my whole fairy tale by now. I could not have done it without you, it gave me so much motivation I knew you were waiting for my new posts and that I could see the statistics every day which proved you were really reading the blog. Today the blog reached the 5000 clicks and I cannot tell how grateful I am for this, I hope you enjoyed that these stories became a whole tale.

Although this is not my last post but one of the last ones. But as the name of yesterday party said it is not a goodbye but a see you later.