Álmodj itthon Ébredj Finnországban

ENG ⇓ Több, mint egy hete itthon vagyok, de igazán most kezdem felfogni. A betegség, a karácsony, a család elterelte még a figyelmem. Most már néhány napja itthon vagyok nyugiban, nagyjából egyedül, ami azt jelenti, hogy van időm gondolkodni. Így folyamatosan jár az eszem, és csak arra gondolok, hogy mikor mehetek vissza. Tudom, hogy ez sok embernek fáj, és rosszul esik, hogy szinte még haza sem értem, de már mennék is vissza, de már nincsen itt helyem. Itt minden ugyanolyan maradt, nem változtak a dolgok, én viszont annyit fejlődtem, és láttam, milyen ha a dolgok jól működnek, hogy egyszerűen már nem tudom elképzelni itt az életemet. Bár vissza kell térnem egy időre, nem tudom, hogy fog menni, már most felfordul a gyomrom az egyetemtől, attól ahogyan a dolgok működnek, rosszul vagyok a lakáskereséstől, a nevetséges összegektől, amit elkérnek egy-egy lyukért. Szerettem az egyetememet, azt hittem azon szerencsések közé tartozom, akik jól választottak, de amit az elmúlt hónapokban t

ENG  Na hát megkésve bár, de csak elkészül a beszámoló az utolsó napokról. Az utolsó posztban éppen Tallinnba tartottam. Mikor megérkeztem körülbelül két percig esett a hó, amire nayg szükségem volt, hiszen nem voltam a topon éppen lelkileg. Na itt követtem el azt a nagy hibát, aminek a hatását az egész hátralévő utazás alatt éreztem. Gondoltam 15 percet tudok sétálni a bőröndömmel a hostelig, nem kell tömegközlekedés. Na igen, csak épp azzal nem számoltam, hogy mindenhol macskakövek lesznek, ahol a bőröndcipelés nem a legnagyobb móka, így mire a hostelbe értem, a hátamnak már vége is volt. Na de nem volt megállás, a hostelben találkoztam egy magyar takarító lánnyal, aki adott egy térképet, meg néhány tanácsot, így indultam is felfedezni Tallinnt. Nagyon büszke voltam magamra, hogy egy papír alapú térképpel sikerült eligazodnom, szerintem ez volt az első alkalom. Mivel nem volt sok időm, eléggé rohanós volt a tempó, próbáltam mindent megnézni. Így, hogy karácsony előtt jártam

ENG ⇓ Ennyi időt töltöttem az álmomban. Pontosan 118 nappal ezelőtt közel 14 óra utazás után megérkeztem álmaim helyszínére. Most, 118 nappal később és két ország között elhagytam ezt az álmot és a valóságba tartok. Két ország között vagyok és két élet között. Az egyikben teljesült minden álmom, a másik a valódi életem. Számomra határozottan az Erasmus vége volt a legnehezebb. Próbáltam nem sírni, ne egy kisbabaként emlékezzen rám Tommi, de a könnyeim csak folytak. Bár alig várom, hogy otthon legyek és megöleljem anyáékat, tegnap nem tudtam erre gondolni. Csak arra, hogy hirtelen kiszakadok az új életemből, hogy hirtelen nem lesz mellettem Tommi minden nap.  Bár a bőröndöm is elég nehéz, a szívem talán még nehezebb. Annyi szeretettel és emlékkel van tele, amit nem gondoltam 118 nappal ezelőtt. 118 napon keresztül minden nap mosolyogtam, szerintem legalább 100 napon megállás nélkül. Azt hiszem ilyen szempontból nem voltam finn, mosolyogtam az utcán, mosolyogtam az emberekre

ENG ⇓ Sí nap / Skiing day   Csütörtök van. Négy nap múlva vége az Erasmusnak. Érzelmes napok állnak mögöttem, és valószínűleg még érzelmesebbek előttem.  Szinte mindenkitől elköszöntem már. Péntek este buliztunk egy utolsót a lányokat, szombaton ők már haza is mentek. Bár megbeszéltük, hogy ez valóban nem búcsú, csak egy találkozunk később, nem volt könnyű. Hiszen ők voltak a minden napi életem részei az elmúlt négy hónapban, ők voltak az Erasmus családom. Annyi mindent éltünk át együtt, és ami a legfontosabb, hogy emiatt megértettük egymást. Nehéz elmagyarázni mit érez az ember az Erasmus végén, de egy másik erasmusosnak nem kell elmagyarázni, ő ugyanazt érzi. Ugyanúgy fáj a szíve, hogy vége, ugyanakkor ugyanúgy vágyik már haza a családjához. Amikor erről beszéltünk a lányokkal mind ugyanazt éreztük. Ugyanolyan csodákat éltünk át az elmúlt hónapokban, ugyanúgy szerettük ezt az életet és ugyanúgy nem tudtuk elképzelni, hogy visszatérjünk a régi életünkbe, mert annyit fejlődtü

ENG ⇓ Egyre nehezebb írni. Nem azért, mert nincs miről vagy mert elmúlt volna a lelkesedés. Egyszerűen egyre nehezebb szavakba önteni, milyen itt lenni, milyen minden reggel azzal a tudattal ébredni, hogy ez nem álom. Egyre nehezebb leírni, hogy milyen boldoggá tesz ez az élet, hogy milyen érzés mindezt hamarosan itt hagyni. Rengeteg érzés kavarog bennem napról napra, hol elvonulnék egy sarokba sírni, hol pedig csak mosolyognék megállás nélkül. Az előző posztom elég szomorúra sikerült, valóban múlt héten utolért a valóság. Múlt héten fogtam fel, hogy ennek hamarosan vége, hogy vár rám a régi életem. Ez nem is igazán pontos megfogalmazás. Hiszen az életem már soha sem lesz a régi, ez Erasmussal rengeteg minden megváltozik az életben. Bár te ugyanaz az ember maradsz, az életed nem. Hirtelen már nem számít az a sok apróság, ami régen számított. Az Erasmusom legfontosabb tanulsága az volt, hogy mennyi mindent csináltam itt, mert tudtam, hogy hamarosan vége lesz, tudtam, hogy nincs