Álmodj itthon Ébredj Finnországban

ENG ⇓ Az előző posztban olvashattatok a szentpétervári napjaimról. Az a poszt inkább élménybeszámoló volt, ez pedig inkább az érzésekről, a benyomásokról szól majd. Azt hiszem a magyarok többsége nincs oda Oroszországért, és soha nem is lesz. A történelmünk Oroszországgal megnehezíti az ország szeretetét, számomra legalábbis mindenképpen. Persze abban a pillanatban, hogy az ember erasmusra adja a fejét, hirtelen mindent látni akar és nem akar kihagyni semmilyen lehetőséget. Így én is adtam egy esélyt. Izgatottan vártam az utat, bár az utazás azt jelentette, hogy már félúton tart az erasmusom. Ugyan csak 3 napot töltöttem Oroszországban, és ugyanennyit utaztam, hogy ott lehessek, számomra pont elég volt ez a 3 nap. Továbbra sem szerettem bele az országba, vagy inkább a városba, hiszen Szentpétervár egy nagyon kicsi szelete az országnak. Már az útlevél ellenőrzésnél más volt a környezet. Az egy dolog, hogy sokáig tartott, de úgy néztek mindenkire, mintha körözött...

ENG ⇓ Egyre nehezebb íródnak ezek a posztok. Úgy érzem, mindig ugyanarról szólnak, ugyanazt mondom mindig, és arra jutok, hogy már unhatjátok. Ez a mai sem lesz más. Ez is a boldogságról fog szólni. Arról a boldogságról, amire nem tudsz felkészülni, amiről álmodni sem mertél soha, ami a semmiből jön és nem érdekli, hogy készen állsz-e rá. Hosszú hét volt a múlt hét, hét közben beadandókat írtam folyamatosan, a szeptemberben elkezdődött tárgyaim lassan a végükhöz érnek, így a végső beadandók ideje is elérkezett. Mivel holnap elutazom Szentpétárvárra, így be kellett fejeznem őket múlt héten. Ezen kívül végre otthonra is megírtam egy beadandót, szerencsére az itteni anyagot tudtam hozzá használni, így valamivel könnyebb dolgom volt. Egész héten alig aludtam, hogy be tudjam fejezni őket, és a hétvégém szabad lehessen, amit így Tommival tölthettem. Bármilyen nyálas is tényleg tökéletes hétvége volt. Bár továbbra sem tud tervezni, valahogy mégis sikerül levennie a lábamról mindi...

ENG ⇓ Túl vagyok a második egyetemi hetemen is. Nem voltak könnyű napok, egyelőre nagyon szokatlan ez a tanrend. Rögtön hétfőn elő kellett adni a múlt heti beadandónkat, otthon nem izgulok egy előadás előtt, már megszoktam, sokszor adtam elő idegeneknek is, de itt más volt. Úgy gondolom, hogy jól tudok angolul, de itt, Finnországban ez kicsit mást jelent, hiszen a finnek tényleg jól beszélnek angolul, illetve akik itt vannak Erasmuson ők is. Ahhoz képest, hogy milyen otthon a nyelvoktatás, ahhoz képest, hogy hányszor kaptam meg a tanáraimtól, hogy nem tudok angolul, csak azért mert rossz igeidőben mondtam valamit, ahhoz képest tényleg jól tudok angolul. Én a szerencsések közé tartozom, akik megtalálták magunkban a kellő önbizalmat, hogy megszólaljanak, így szerencsére azt is megláttam, hogy előbb beszélni kell tudni, utána pedig egyre jobban és helyesebben megy majd. Sajnos ezt itthon fordítva próbálják. Bár nem tudom itt kint, hogyan tanulnak meg az emberek angolul, de ezt is jól...

ENG ⇓ Ezt mondtam otthon mindig, mikor kérdezték, hogy félek-e a külföldi tanulástól. Féltem. Talán még most is félek. Túl vagyok két egyetemi napon, szerencsére nem sírva jöttem ki a kapun egyik nap sem. Korábban aggódtam, hogy milyen lesz, hogy angolul hallgatom az órákat, hogy nem lesz kitől kérdeznem az anyanyelvemen. Bár eddig csupán egy tanárral találkoztam, az ő angolja szerencsére érthető. Sajnos a szakmai szókincsem azonban nem túl nagy, így biztosan lesznek nehézségeim a félév elején, de ezért is döntöttem a külföldi tanulás mellett, hogy ne csak papíron legyen szakmai szókincsem, hiszen azzal a diplomát ugyan megkapom, de nem megyek sokra később. Nagyon nagy szerencsém van, ugyanis találkoztam egy magyar lánnyal, aki 3 éve itt él, most másodéves, és együtt vannak az óráink, így ő tud segíteni, ha mégis elvesznék. Arról már írtam mennyire más itt a rendszer, most már tudom pontosabban, hogy ez mit is jelent. Nem 1.5 órás előadások vannak, hanem általában 3 órásak. Soks...

ENG ⇓ Ez volt a hétfő jelmondata. A nemzetközi koordinátorunk igyekezett elmagyarázni hogyan működik az egyetemen a rendszer, és gyakran kiemelte, hogy ne pánikoljunk. Teljesen más az oktatási rendszer, vizsgánk gyakorlatilag nem lesz. Helyette a legtöbb tárgyon csoportokban kell dolgozni, kapunk egy problémát, amire megoldást kell találnunk, majd azt bemutatni írásos formában, esetleg prezentálni.  A koordinátorunk azt mondta, hogy ebbe sokan belebuknak, nem azért mert nem tanulnak, vagy mert nem elég okosak, hanem mert ez annyira más egy olyan rendszerhez képest ahol ülsz egy 200 fős előadóban, majd félév végén levizsgázol. Természetesen én is aggódom egy kicsit, egyfelől csapatban dolgozni sosem könnyű, másfelől számomra is új lesz ez a probléma alapú tanulás, mert hogy ezt így hívják. Kapunk egy problémát, de válaszokat nem, azt magunknak kell megtalálni, méghozzá ismereteink bővítésének segítségével, ebben van szerepe tanárainknak.  Sokszor a középiskolából kik...