Bejegyzések

Oroszország címkéjű bejegyzések megjelenítése

Orosz-magyar-finn / Russian-Hungarian-Finnish

Kép
ENG ⇓ Az előző posztban olvashattatok a szentpétervári napjaimról. Az a poszt inkább élménybeszámoló volt, ez pedig inkább az érzésekről, a benyomásokról szól majd. Azt hiszem a magyarok többsége nincs oda Oroszországért, és soha nem is lesz. A történelmünk Oroszországgal megnehezíti az ország szeretetét, számomra legalábbis mindenképpen. Persze abban a pillanatban, hogy az ember erasmusra adja a fejét, hirtelen mindent látni akar és nem akar kihagyni semmilyen lehetőséget. Így én is adtam egy esélyt. Izgatottan vártam az utat, bár az utazás azt jelentette, hogy már félúton tart az erasmusom. Ugyan csak 3 napot töltöttem Oroszországban, és ugyanennyit utaztam, hogy ott lehessek, számomra pont elég volt ez a 3 nap. Továbbra sem szerettem bele az országba, vagy inkább a városba, hiszen Szentpétervár egy nagyon kicsi szelete az országnak. Már az útlevél ellenőrzésnél más volt a környezet. Az egy dolog, hogy sokáig tartott, de úgy néztek mindenkire, mintha körözött...

A hely, amiről sosem álmodtam

Kép
Oroszország. Rengeteg országba szeretnék eljutni életemben, de Oroszország sosem volt közte. Egészen augusztusig, amikor megláttam, hogy minden félévben szervez az egyetem egy utat Szentpétervárra. Akkor megfogott valami, elragadott egy érzés, hogy látni akarom. Szerencsémre még otthon voltam, így tudtam útlevelet intézni, az utolsó pillanatban pedig meg is kaptam. Így azzal a tudattal hagytam el Magyarországot, hogy Finnországon kívül biztosan lesz még egy ország, ahova eljutok az Erasmusom alatt. Szentpétervár Amikor lefoglaltam az utat, még nagyon messzinek tűnt, 2 hónap volt, gondoltam, sosem jön el a nap mikor egy újabb ország felé veszem az irányt. Hát nagyon gyorsan eljött a nap. Már több van mögöttem az erasmusomból, mint előttem, és még annyi minden vár rám. Na de ez a poszt most a szentpétervári útról szól. Kedd este indultunk busszal Helsinkibe, kellemes 12 órás busz út, gondolhatjátok mennyire szenvedtünk, még ha próbáltunk is aludni. Az alapból sem túl egé...