Álmodj itthon Ébredj Finnországban

ENG ⇓ Több, mint egy hete itthon vagyok, de igazán most kezdem felfogni. A betegség, a karácsony, a család elterelte még a figyelmem. Most már néhány napja itthon vagyok nyugiban, nagyjából egyedül, ami azt jelenti, hogy van időm gondolkodni. Így folyamatosan jár az eszem, és csak arra gondolok, hogy mikor mehetek vissza. Tudom, hogy ez sok embernek fáj, és rosszul esik, hogy szinte még haza sem értem, de már mennék is vissza, de már nincsen itt helyem. Itt minden ugyanolyan maradt, nem változtak a dolgok, én viszont annyit fejlődtem, és láttam, milyen ha a dolgok jól működnek, hogy egyszerűen már nem tudom elképzelni itt az életemet. Bár vissza kell térnem egy időre, nem tudom, hogy fog menni, már most felfordul a gyomrom az egyetemtől, attól ahogyan a dolgok működnek, rosszul vagyok a lakáskereséstől, a nevetséges összegektől, amit elkérnek egy-egy lyukért. Szerettem az egyetememet, azt hittem azon szerencsések közé tartozom, akik jól választottak, de amit az elmúlt hónapokban t...

ENG ⇓ Egyre nehezebb írni. Nem azért, mert nincs miről vagy mert elmúlt volna a lelkesedés. Egyszerűen egyre nehezebb szavakba önteni, milyen itt lenni, milyen minden reggel azzal a tudattal ébredni, hogy ez nem álom. Egyre nehezebb leírni, hogy milyen boldoggá tesz ez az élet, hogy milyen érzés mindezt hamarosan itt hagyni. Rengeteg érzés kavarog bennem napról napra, hol elvonulnék egy sarokba sírni, hol pedig csak mosolyognék megállás nélkül. Az előző posztom elég szomorúra sikerült, valóban múlt héten utolért a valóság. Múlt héten fogtam fel, hogy ennek hamarosan vége, hogy vár rám a régi életem. Ez nem is igazán pontos megfogalmazás. Hiszen az életem már soha sem lesz a régi, ez Erasmussal rengeteg minden megváltozik az életben. Bár te ugyanaz az ember maradsz, az életed nem. Hirtelen már nem számít az a sok apróság, ami régen számított. Az Erasmusom legfontosabb tanulsága az volt, hogy mennyi mindent csináltam itt, mert tudtam, hogy hamarosan vége lesz, tudtam, hogy nincs...

ENG ⇓ (Előre szeretném leszögezni, hogy senkit nem szeretnék megbántani a következő sorokkal, egyszerűen csak nem tudom tovább magamban tartani, mert ez is az Erasmussal jár.) Kérdezte egy itteni barátom múlt héten. Hogyne örülnék, soha életemben nem voltam még ilyen boldog. Kereken 100 napja vagyok itt, el sem hiszem, hogy ennyi idő alatt mennyit fordult velem a világ. Úgy érzem, mintha kb. két hete érkeztem volna, mégis annyi minden történt, ami miatt éveknek tűnik. Mégis életem legnehezebb időszaka előtt állok. Hogyan lehetsz felhőtlenül boldog, amikor a szíved két helyen van, de te csak egy helyen lehetsz? Hogyan választasz a szerelmed és a családod között? Hogyan választasz két ország között, amit ugyannyira szeretsz? Hogyan térsz vissza a régi életedbe, amikor megláttad, milyen lehetne az új? Három hét múlva ilyenkor már úton leszek haza, így hamar ki kell találnom ezekre a kérdésekre a válaszokat. Egyszerűen nem tudom elképzelni az életemet újra otthon. Fura módon ...