Megváltozott az életed, örülsz neki? / Your life has changed, are you happy?

ENG ⇓

(Előre szeretném leszögezni, hogy senkit nem szeretnék megbántani a következő sorokkal, egyszerűen csak nem tudom tovább magamban tartani, mert ez is az Erasmussal jár.)

Kérdezte egy itteni barátom múlt héten. Hogyne örülnék, soha életemben nem voltam még ilyen boldog. Kereken 100 napja vagyok itt, el sem hiszem, hogy ennyi idő alatt mennyit fordult velem a világ. Úgy érzem, mintha kb. két hete érkeztem volna, mégis annyi minden történt, ami miatt éveknek tűnik.

Mégis életem legnehezebb időszaka előtt állok. Hogyan lehetsz felhőtlenül boldog, amikor a szíved két helyen van, de te csak egy helyen lehetsz? Hogyan választasz a szerelmed és a családod között? Hogyan választasz két ország között, amit ugyannyira szeretsz? Hogyan térsz vissza a régi életedbe, amikor megláttad, milyen lehetne az új?

Három hét múlva ilyenkor már úton leszek haza, így hamar ki kell találnom ezekre a kérdésekre a válaszokat. Egyszerűen nem tudom elképzelni az életemet újra otthon. Fura módon itt igazán önmagam tudtam lenni. Azt mondják az Erasmus megváltoztat. Én nem így gondolom, szerintem az Erasmus lehetőséget ad, hogy az legyél, aki valójában vagy és az életedet változtatja meg.

Sokan tudják otthon, hogy nem igazán vagyok egy barátságos ember, nem igazán szeretek másokat. Van egy szűk baráti köröm, de nem igazán vagyok nyitott ennek bővítésére. Valójában ez csak egy védekezés részemről, minél kevesebben állnak közel hozzám, annál kevesebben bántanak meg. Itt azonban el tudtam engedni ezt, és esélyt adni az embereknek. Vannak olyan barátaim, akikkel talán szóba sem álltam volna otthon, most pedig az életem részei. Mert nem csak nekik adta esélyt, de magamnak is. Esélyt arra, hogy boldog legyek és esélyt arra, hogy megsérüljek.

Maga a tény, hogy "csak" egyetemre kell járni természetesen nagyon megkönnyített mindent. Hiszen az előző évemet nagyon megfeszített tempóban csináltam egyetem, munka, önkéntesség, tortázás. Nem volt időm semmire, nem volt időm élni. Csak mentem előre, egyetlen cél lebegett a szemem előtt: az Erasmus. Majd felszálltam augusztus 22-én a repülőre, és magam mögött hagytam mindent. Hirtelen lett időm élni, annyi mindent csináltam az elmúlt 100 napban, felsorolni is képtelenség, nem kellett terveket törölnöm, mert dolgoznom vagy tanulnom kell. Talán most először igazi egyetemista lettem, aki sodródik az árral és élvez minden pillanatot.

Mindezt a környezetem is látja, anyukám a csillogást a szememben, a mosolyt az arcomon, a barátaim a sok smileyt a beszélgetésekben, a legjobb barátom a tényt, hogy nem írom le neki minden nap mennyire utálok valakit, Tommi a nevetésemet, idegenek az idióta mosolyt az arcomon, mikor sétálok.

A nagy kérdés, amire nem tudom a választ, hogy hogyan tudnám ezt hazavinni. Hiszen minden eddiginél megfeszített tempó lesz a következő félév, minden szabad percemet munkával szeretném tölteni, ugyanakkor a négy hónapos kihagyás után ismét tortázni, finnül tanulni, szakdolgozat témát találni, gyakorlati helyet találni egy idegen országban és közben sikeresen teljesíteni az utolsó tanulós félévemet. Szeretnék önmagam maradni, de félek, hogy visszatér a stressz, a türelmetlenség és talán a szomorúság az életemben.

Hihetetlenül hiányzik a családom, a legjobb barátom és néhány barátom de nem érzem azt, hogy bármi más hiányozna. Így nehéz elengedni ezt az időszakot. A barátságaim megváltoztak, amin nem lepődtem meg, várható volt, de azért néha sokkoló volt látni és érezni, ami történik.

Természetesen az egészben a legnehezebb Tommi. Nem úgy indultam neki az Erasmusomnak, hogy a végére majd valaki ennyit jelent. Sőt, mikor a tesóm újra és újra azt mondogatta, hogy találok valakit és már vele megyek haza decemberben, váltig állítottam, hogy nem így lesz. Bár valahol igazam volt, hiszen egyedül megyek haza, de azért valóban megváltoztatta az életem. Szépen csendben megjelent az életemben, és felforgatta azt, és bár sosem gondoltam volna, most mégis egy távkapcsolatot készülök fenntartani.

Talán soha életemben nem féltem még ennyire. Egy ideje már érik bennem a gondolat, hogy Magyarország talán mégsem az én helyem, és ez rettentően megrémít. Mindig ott terveztem az életemet, ott akartam felnevelni a gyerekeimet. Most pedig kiléptem abból a világból, és megtapasztaltam milyen az, ha a dolgok jól működnek. Ha az egyetem támogatja, hogy időben diplomázz, ha nem kell mindenért fizetned. Ha az állam támogatja a lakhatásod, és nem egy lyukért kell nevetséges összegeket fizetni. Ha nem kell csak azért mindenért többet fizetned, mert már úgyis fizeted az egyetemet. Ha a tanárok emberként bánnak veled. Egyszerűen, ha a dolgok működnek.

Megszakad a szívem ezektől az érzésektől, de talán itt az ideje szembenézni velük, hiszen hamarosan visszatérek a régi rendszerbe, azonban nem tudom, mennyit bírok ki belőle.

Tudom, hogy most a legtöbben azt gondolják, hogy "csak" Tommi miatt érzem ezeket, de nem így van. Az elmúlt 100 napban, ha felhúztam magam valamin, az otthoni dolog volt. Az elmúlt 100 napban ha megbántott valaki, az otthoni ember volt. Az elmúlt 100 napban itt csak a tündérmesém íródott. A következő 18 napban pedig el kell fogadnom, hogy a tündérmesém ezen fejezete a végéhez ért, és igyekezni hazavinni belőle valamit.

_________________________________________________________________________________

(First of all, I would like to tell that I do not intend to hurt anyone's feelings but these things are in my mind for weeks now and felt I have to write them out, because this is part of Erasmus too.)

Asked one of my friends here last week. Of course, I am happy, I have never been so happy before in my life. I am here for 100 days today, I cannot believe how much my life changed in 100 days. I feel I arrived like two weeks ago, although on the other hand so many things happened that it feels years.

Although, the hardest part of my life is coming. How can you be really happy when your heart is in two places but you can be only at one of them? How are you supposed to choose between your love and your family? How do you choose between two countries that you love so much? How do you return to your old life after you saw how your new one could be?

I will be on my way to home three weeks from now so I have to figure out the answers for these questions really soon. I just cannot imagine my life at home again. It might sound weird but I could be really myself here. It is said Erasmus changes you. I think it is not true, I think it gives the opportunity to be who you really are and changes your life, but not you.

Many of you at home thinks I am not really a friendly person, I do not really like others. I have a small friend group but I am not opened to broaden it. However it is only a defense, less people are close to me less people have chance to hurt me. But I could let it go here and give a chance to everyone. I have friends here who I would have never talked at home and now they are actually part of my life and I like them. I did not give chance only to them but to myself as well. A chance to be happy and a chance to be hurt.

The fact that I only have to go to the university when I have class made everything easier of course. I was really busy last year, attending university, working, volunteering, baking. I had time for nothing, had no time for living my life, meeting my friends or sleeping enough. I just went ahead, kept my eyes on my goal: on my Erasmus. Then I left Hungary on 22nd August and left everything behind. Suddenly I had time to live, I have done so many things in the last 100 days, I could not even tell everything. I did not have to cancel plans because of work or studying. I think I was a real university student for the first time in my life and just enjoyed every moment.

My environment can see this as well. My mom can see in my eyes, my friends can see the tons of smileys in the conversations, my best friend can see that I am not writing to her every day that I hate someone, Tommi can hear in my laugh, strangers can see my smile on the street. 

The big question I do not know the answer for, how could I bring this home. Since my schedule will be really full next semester, spending as much time as I can with working, but after four months going back to baking cakes, learning Finnish, finding a theme for my thesis, finding an internship in an other country and finishing my last study semester successfully, of course. I would really like to stay this happy, smiling girl but I am not sure I can with the stress and impatience and maybe with some sadness.

I really miss my family and my best friend and some other friends of course, but I feel that is all. So it is hard to let go these months and go home. My friendships has changed and although I am not surprised it was not always easy to see.

The hardest part is Tommi, of course, I will not deny that. When I left my home it was not in my mind, that I would have someone by the end of my Erasmus who would mean that much. Actually, when my brother was saying again and again that I would find someone and would go home with him, I always said definitely no. Although I was right at some point because I am going home alone, but my life has really changed. He just came in to my life and stole my heart. I have never thought I could be in a long distance relationship and now I am trying to do it.

I have never been so scared in my life before. I feel for a while that Hungary might not be my country and it scares me. I have always planned my life there, raising my child there. And now I left that world and saw another world where things can actually work well. Where the university supports you to get your degree in time and not trying to keep you there to pay more. Where the government supports your rent and you do not pay for a hole. Where you do not have to pay more for everything just because you are already paying your tuition fee. Where teachers handle you as an actual human being and where teachers are not stressed out all the time. Simply, where things are working.

These feeling break my heart, but it is time to face with them, since I will be back to that system soon, but I do not know how much of it I will be able to handle.

I know that most of you think now these feelings are "just" because of Tommi, but it is not true. If I was angry or sad in the past 100 days it was because of something at home. If someone hurt my feelings in the past 100 days it was someone from home. My fairy tail was written in the past 100 days. I have to accept that this part of my fairy tale ends in 18 days and trying to bring it home.