Új emberekkel találkozni / Meeting new people

ENG ⇓

Ezt válaszolják legtöbben, mikor megkérdezik tőlük, hogy miért mennek Erasmusra. Persze ezernyi más válasza is van mindenkinek, de talán ez a legnagyobb motiváció. Úgy mondjuk ezt, mintha otthon nem találkozhatnánk új emberekkel. De az más, otthon nem érzi azt az ember, hogy ki kell mozdulnia a komfort zónából, hiszen nincs is erre rákényszerítve. Azonban amint kilépünk az addig megszokott életünkből, ez megváltozik, attól a pillanattól már ez vezérel minket, nyitottnak lenni és új embereket megismerni.

Természetesen nekem is a motivációim között volt ez, így amikor hallottam a Finnish Friend programról még az orientációs héten, nem sokat gondolkodtam, hogy jelentkezzem-e. A program lényege, hogy jelentkeznek cserediákok, valamint itt élő finnek kortól és élethelyzettől függetlenül. A finnek között vannak diákok, egész családok, idősek, nők és férfiak, mindenki. A közös bennük, hogy szeretnének új emberekkel találkozni, új kultúrákat megismerni. Nekünk, cserediákoknak pedig egy újabb lehetőség helyiekkel találkozni, ugyanis mindennapjaink nagy részét a többi cserediákkal töltjük, kevésbé finnekkel.

Az első találkozó csütörtökön volt, ahol megismerhettem a finn barátomat, vagyis barátaimat. Ugyanis egy négyes kis csoportban voltunk, két egyetemista finn lánnyal, illetve egy albán cserediákkal. Nagyon jót beszélgettünk, rengeteg téma szóba került, természetesen legtöbbször az országaink közötti különbség / hasonlóság tükrében.

Beszéltünk a terveinkről, hogy mit szeretnénk megnézni, csinálni, amíg itt vagyunk. Több ötletet is felvetettünk, amit ebben a rövid időben csinálhatunk, így láthatjuk a várost, az életet finn szemen keresztül is.

Izgultam egy kicsit a találkozó előtt, hogy vajon milyen lesz, jól kijövök-e a barátommal, de szerencsére minden remekül ment, így alig várom a következő találkozónkat.

A találkozót követően azonban egy nehéz éjszaka várt rám. Döntést kellett hoznom. Nagyon sok emberrel beszéltem, nagyon sokan elmondták a véleményüket. Innen is köszönöm mindenkinek, aki meghallgatott aznap, és igyekezett segíteni. Nem gondoltam, hogy ennyin fogok ezen a kérdésen gondolkozni, de az élet sosem úgy alakul, ahogy szeretnénk, ezt mindenki tudja. Mindenesetre egy ébren töltött éjszaka után végül döntésre jutottam. Nagyon közel álltam ahhoz, hogy ismét beadjam a pályázatomat, hiszen látszólag több érv szólt emellett. Végül mégsem adtam le. Az eszemre hallgattam, talán életemben először. Sajnos a tavaszi tárgyak itt nem lennének megfelelőek, illetve kreditszámra sem lenne elég, így nem kockáztattam meg. Emellett volt olyan tényező az egyenletben, amelyet ki kellett zárnom, bármilyen nehéz is volt, és bármennyire is a maradás mellett szólt. 

Ha pedig úgy alakul az életem, egy éve múlva visszatérek ide 😊

_______________________________________________________________________________

This is the most common answer for the question why are you going to Erasmus. Of course, there are thousands of other answers from everyone but this might be the biggest motivation. Like we could not meet new people in our home countries. However it is different at home since you do not feel you should leave your comfort zone, you are not forced to it. Although as soon as you leave your ordinary life it changes, you are open-minded and willing to meet new people.

There was one of my motivations as well so when I heard about the Finnish Friend Program I did not think a lot whether I should apply or not. The point of the program is that exchange students and Finnish people with all ages and backgrounds are applying. Among Finnish applicants you can find students, whole families, elderly people, women and men as well. Common thing is they want to meet new people, know new cultures. It is a great opportunity for us, exchange students to meet locals since we spend most of our time with other exchange students and not with the Finnish ones.

First meeting was on Thursday where I met my Finnish Friend for the first time. We were in a group with four of us, two were the Finnish Friends, two university students and there was an Albanian exchange student girl as well. We had a great time together we could talk about everything mostly about the differences and similarities between our countries of course.

We were talking about our plans, about what we want to see or do until we are here. We had a plenty of ideas that we could do in this few months so we can see the city, the life through a Finnish person.
I was nervous a little bit before the meeting whether how it would be, whether we would like each other with my friend. Luckily, everything went great so I cannot wait for our next meeting.

I had a hard night after the meeting. I had to make my decision. I spoke with a lot of people, they said their opinions. I want to thank everyone who were listening me and trying to help me to make the right decision.  I would never thought I would think so much on this question but life never the same as we imagined, everyone knows it. Anyway, I made my choice after a terrible night. I was really close to apply for the spring semester as well, because there were more pros than contras. At the end, I did not apply. I made the smart choice, and not the emotional one, for the first time in my life, I guess. Unfortunately, courses would not be okay for me during the spring semester here, so I did not take the risk. There were also a point on my list that I must not think about, however it would be a big point on my pro list. 

But if my life comes it then I will come back her for the next autumn. 😊

Megjegyzések

Legnépszerűbb / Most popular

Egy év az életemben / A year in my life

31 nap / 31 days

A világ legboldogabb országa / The happiest country

Egy csipet otthon / A pinch of home

Valaki / Someone