Jeges maci, hó, szerelem / Polar bear, snow, love
ENG ⇓ Ideért a tél végérvényesen, remélem nem látom már hó nélkül ezt a várost, amíg itt vagyok. Szombat délután még eső volt, szomorú is voltam, hogy csak egy kicsit kéne hidegebbnek lennie és már hó lenne. Majd 2 órával később kinéztem az ablakon, és 1-2 cm friss hó volt, Tommi írt is rögtön, hogy hó van. Mert úgy örülök a hónak, mint egy kisgyerek, ezt már ő is tudja. Nem is tudtam abbahagyni a mosolygást egész este. Elmentünk sétálni, addigra már - legalábbis számomra - jelentősebb mennyiségű hó esett, igazi tél álomvilág volt, elsétáltunk a folyóhoz, és csak néztük ahogy esik a hó. Örökre ott tudtam volna maradni. Szerencsére nem maradtunk, egyfelől lehet, hogy én megfagytam volna, másfelől vasárnapra programunk volt. Még az orientációs héten eldöntöttem, hogy el akarok menni valamikor a Ranua Zoo-ba, ami körülbelül egy órára van innen. Néhány hete mondtam Tomminak, hogy szeretnék elmenni, vasárnap végre idő is volt rá. Reggelre eléggé behavazott, így már az út is elk...